Ókori bölcsek - Vergilius

Publius Vergilius Maro (Andes, Mantua közelében, i. e. 70. október 15. – Brundisium, ma Brindisi, i. e. 19. szeptember 21.) A Vergiliusként ismert római költő, Ovidius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költője. Neve korábban Virgilius alakban volt ismert.

Animus meminisse horret Lelkem visszariad az emlékezéstől
Carpent tua poma nepotes Gyümölcsfádat unokáid fogják élvezni
Fama volat Szárnnyal jár a Hír
Fugit irreparabile tempus Visszahozhatatlanul rohan az idő
Furor arma ministrat A fegyvereket a téboly irányítja
Omnia vincit amor et nos cedamus amori Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki
Sic itur ad astra Így jutunk a csillagokhoz
Sub noctem cura recursat Éjjel a gond visszatér
Mélyebb az együttérzés, ha ismerős a fájdalom.
Azok hódítanak, akik elhiszik, hogy képesek rá.
Rettenetes szerelem, mire nem viszed emberi lelkünk!
Szerelem! Gátat ki emelhet elébed?
Merni tudó szíveké a világ.
"Gyöngeségünk a test gonoszságában lakik, és azokban a földi részekben, amelyeket elemészt a halál. Maga a test nem gonosz, de benne van a gonoszság. Ez okozza a félelmet és a vágyat, a bánatot és az örömet."

Menny és pokol

"A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom. De neked mindkettőből kijutott, hisz a földön élsz, mennyek és pokol között. A sors kettős játékot űz veled: ne várj tőle csak boldogságot, a másik kezében balszerencsét tartogat. A földi lét egyszerre menny és pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyisd ki szemed, tárd ki szíved: ami látható és érezhető, a tied, ha észreveszed...Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy, hogy jutalmad méltó legyen az emberhez."

/Tatiosz/

Az Élet egy új döntő lépése...

„…az Élet egy új döntő lépése most és mibennünk zajlik le.”
/Pierre Teilhard de Chardin/

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat...

"A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek. "
/Müller Péter/

A mozgás energiát ad

„…a mozgás adja azt a természetes energiát, amely egyaránt gyógyítja a testet és a lelket – az izmok játékánál semmi sem segíti jobban a szellemi ’fejlődést’. Amikor sportolsz, a tested újjászületik, mert szíved minden dobbanásakor friss életerő áraszt el. A ritmikus izommunka elűzi a stresszt, és nem engedi, hogy a feszültség rárakódjon a lelkedre; a futás, az úszás, a tánc és az összes örömmel végzett mozgás nem más, mint a viharfelhőket eloszlató napfény. Tested ritmusa előrébb viszi szellemedet, mert figyelése tudatossá tehet. A Tudatosságban pedig megélheted azt a Jelent, amelyet a legtöbb ember Isten érintésének, megvilágosodásnak vagy Taónak nevez.”
/A. J. Christian/

Egymás kedvéért születtünk...

"Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, hogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazítsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el őket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlő és a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a világ.
Másokkal együtt lélegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Az em-
berek egymásért születtek. Vagy formáld
őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz... "
/Marcus Aurelius/

A másik ember megértése

"Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést.
Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti.
Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés legalább annyira, mint a szeretet elutasítása."
/Tatiosz/

Buddha tanítása a boldogságról

"— Így érvel az ostoba: ez a föld az
enyém, ezek itt az én gyermekeim.

Íme minden együtt van, hogy teljes

legyen a boldogságom

— mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték:
— Miért ostoba az efféle gondolkodás?
— Mert aki ezt mondja, az azt sem
érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona.
Valójában semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig.
Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok
birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy
tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál.

Ha a tenyeredbe zárod, összenyomod;

ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg.

Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!"

Ha állandóan a múltad jár a fejedben...

„Ha állandóan a múltad jár a fejedben, ha mindig azért sóhajtozol, hogy milyen jó is volt gyereknek lenni – vagy épp milyen rossz – akkor nem tudsz szabadon élni. Nem tudod megélni és megteremteni azt a csodát, aki vagy, mert állandóan az emlékeidben, a fejedben tekeregsz.”

/A. J. Christian/