“Mit is jelent vajon az a fogalom, hogy magány? Nyilván ezerféleképpen
nekifuthatunk a meghatározásnak, és sok megfogalmazás lehet hiteles. Én a
magányt úgy definiálnám, mint egy olyan átható élményt, amikor azt
hiszem, nincs, aki átérezze az érzéseimet; nincs, aki igazán lássa és
tükrözze a személyemet; nincs, aki kielégítse az igényeimet; nincs, aki
készen álljon a saját világképét akár félretenni, hogy kibontakozhasson
az enyém; és nincs, aki mindeközben meleg érzelmekkel elfogadja a puszta
lényemet. Nincs olyan, akinek fontos vagyok. Pontosabban: én nem hiszek
benne, hogy van. Ha az orrom előtt áll, ha kitart mellettem, ha mindent
megtesz, én akkor sem tudok bízni benne, és figyelem, mikor árulja el
az igazi szándékait. Azt hiszem, ez a magány.”
/ Dr. Bánki György/
