A szívről

"De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted: elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."
/Márai Sándor: A szívről/

Minden ami létezik – én vagyok!

"És ha szeretteimet keresem, tudatom fénycsóváját a bensőmbe irányítom. Hiszen minden és mindenki bennem él!
Az önnönvaló, amely egyben minden élőlény, tehát az én önnönvalóm is, nem ismer határokat, így az egész világegyetem bennem létezik, és önvalóm az egész világegyetemet betölti.
Minden ami létezik – én vagyok!
Mindenben, amit szeretek, magamat szeretem, hiszen csak arról hisszük, hogy nem szeretjük, amit még nem ismertünk fel önmagunkban!"
/Goethe/

Isten mindenben ott van

"Aki lát engem mindenben és aki sejti bennem a világmindenséget, az sohasem hagy magamra és én mindig az övé vagyok. Mint ilyen, bárhol legyen, örökké bennem marad, mert engem lát és tisztel minden élő teremtményben."
/Bhagavad Gita/

Életcél

"A felhő nem tudja, miért éppen erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron."

/Szent Ágoston/

A boldogság hatása

"A boldogság táplálja szívünket,
Inspirálja elménket,
Energetizálja vitális részünket
És megvilágosítja testünket.

Mikor a szív boldog,
Magába öleli az egész világot.

Mikor az elme boldog,
Az egész világot
Teljesen a magáénak fogadja el.

Mikor a vitális rész boldog,
Felajánlja
Teljes létét a világnak.

Mikor a test boldog,
Úgy szolgálja a világot,
Ahogyan a világnak arra szüksége van."
/Sri Chinmoy/

Az érzelmek kontrollálása

"Világmegértés bárkinek csak abból fakad,
ha jószerencsét és balsorsot egyoly
nyugalommal enged el, s fogad.
Kellem és viszolygás így
szemét már nem fátyolozza,
amikor fájdalom és öröm értelmét firtatja:
az érzékek káprázata elhalványul ekkor, s meghallja az Igét Isten szájából."
/Christian Morgenstern/