Ha mindent megtapasztaltál...

„… ha mindent megtapasztaltál, mit meglehetett, akkor megszűnnek az egoista vágyak, az érzelmi-szellemi kötések – a múlt eloszlik az Élet jelen pillanatában.”
/A.J. Christian/

Vedd észre a jeleket!

"…vedd észre a jeleket. Azokat a jeleket, amelyeket az életed tár eléd. Mivel az életedet te, a tudatalattid teremted, a környezeted kapcsolatban van veled. Állandó kölcsönhatásban állsz a világgal: amikor belül harmonikus vagy, harmonikus az életed, ha a lelkedben problémák dúlnak, a hétköznapjaid is problémássá válnak."
/A.J.Christian/

Ha valaki csak hallgatja a tanítást...

"Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettől kapott arcát tükörben nézegeti. Megnézi magát, aztán odébb megy, s nyomban elfelejti, milyen is volt."
/Biblia, Újszövetség, Jakab levele/

Életünk talán az egyetlen lehetőség...

"Életünk talán az egyetlen lehetőség, de ösvényünk nem az egyetlen út. Néha rájövünk valamire, olykor vannak dolgok, amelyeket elismerünk; sokszor szeretnénk valamit, és néha teszünk is érte, de csak a mély belső mozgás, csak a szív leírhatatlan meghatottsága, csak ez győz meg arról, hogy amit felismertél: az a tiéd, és semmiféle idegen hatalom nem ragadhatja el tőled - mert ő a te utad, a te igazságod. "

/Tatiosz/

Életed alapállapota az egyedüllét

"Ha őszintén megfigyeled magad, meglátod, hogy az életed alapállapota az egyedüllét. Mert te mindig egyedül vagy. Még akkor is, ha emberek vesznek körül. Hiszen minden, amit megélsz és megtapasztalsz, benned zajlik! Az élet csak események halmaza, élményekké benned válik."

/A.J. Christian/

Meg kell várni a dolgokat...

“Meg kell várni egy angyal vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek – melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen szóval, mozdulattal sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok.Megismerések. Igazságok.
Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon…
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.”
/Márai Sándor/

Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
/Antoine de Saint-Exupéry/

Felébredés

"Felébredésnek azt nevezik, amikor abbahagyod az öntudatlan életet. Hogy nem azt játszod, akinek neveltek, nem azt látod, amit láttatni akarnak veled. Az öntudatra ébredés azt jelenti, hogy miközben élsz, tudod, hogy vagy."
/A.J.Christian/

Sétálás öröme

"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek."

/Márai Sándor/

Befogadás

"Befogadás. Ez az az állapot, amikor már nem cselekszel, nem reagálsz öntudatlanul, mert befogadod azt, mit eléd hoz az élet … A befogadás azért ad örömöt,mert nem arról mondasz le, amit szeretnél, hanem azt élvezed, amit a helyzeted ad. Mert az élet mindig ad valamit. Ha van egy vágyad, sose mondj le róla. Soha. Egyszerűen csak ne a be nem teljesülés miatt szenvedj, hanem éld meg azt, amit most ad az élet."

/A. J. Christian/

A legfőbb jóról

"Mi hát a jó? A tudás. És mi a rossz? A tudatlanság. Aki tud, az az alkalomnak megfelelően elfogad vagy visszautasít bármit. Nem retteg sem ettől, sem attól, ha a lelke elég nagy, akkor legyőzhetetlen... Tudni valamit: művészet — az emberi és az isteni világ megismerésének művészete. Ez a legfőbb jó. Ha birtoklod, az istenek társává emelkedsz... Az út egyenes, hiszen a természet vezet az istenség szintjére. A pénz nem tesz egyenlővé Istennel: Istennek nincs pénze. A bíbor szegélyű tóga sem tesz Istenné: Isten meztelen. Lihegés a hírnévért és a magad mutogatása is eltávolít tőle: az Istent senki sem ismeri. Ha hordszéken cipelteted lomha tested, méginkább istentelen leszel, mert Isten úgy hatalmas, hogy nem kell neki hordszék. De a szépség és az erő sem tehet boldoggá, hiszen egyik sem állja ki az idő próbáját. Tudod-e, mi az, mi mindenek felett a legnagyobb erő? A lélek: a hajlíthatatlan, az alázatos és a nagy lélek. Minek neveznéd, ha nem az emberben vendégeskedő istenségnek? Lelked éppúgy kerülhetett volna egy római lovag testébe, mint egy libertinuséba, vagy egy rabszolgáéba. Mert mit is jelent az, hogy lovag, libertinus és rabszolga? Becsvágyból, méltatlan hencegésből született elnevezések. A földről lehet leginkább az égre emelkedni. Tudd ezt mindig, és ,,formáld magad ekként Istenhez méltónak.” Márpedig Istenhez méltó sem arany, sem ezüst nem tehet: aranyból, ezüstből nem lehet Istent megalkotni."
/Seneca/

A kritikáról

"…a valóban tartalmas ember azért nem kritizál, mert tudatába kerül önmagának. Ennek köszönhetően azt is meglátja, hogy minden, mi létezik e világban, a helyén van. Tökéletes része az egésznek. Az életet pedig nem tudod kritizálni … A kaktuszt lehet kritizálni a tüskéi miatt? A valódi ember látja, hogy a másik ember – noha épp tüskés – nem rossz, egyszerűen csak ilyen ... a kritikád sosem a másikról szól. Hanem rólad … csak kiéled a saját tehetetlenségedet és boldogtalanságodat."
/A.J. Christian/

Menny és pokol

"A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom. De neked mindkettőből kijutott, hisz a földön élsz, mennyek és pokol között. A sors kettős játékot űz veled: ne várj tőle csak boldogságot, a másik kezében balszerencsét tartogat. A földi lét egyszerre menny és pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyisd ki szemed, tárd ki szíved: ami látható és érezhető, a tied, ha észreveszed...Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy, hogy jutalmad méltó legyen az emberhez."

/Tatiosz/

Az Élet egy új döntő lépése...

„…az Élet egy új döntő lépése most és mibennünk zajlik le.”
/Pierre Teilhard de Chardin/

A pillanat, amikor igazán szeretünk

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. "
/Müller Péter/