Az érzelmek kontrollálása

"Világmegértés bárkinek csak abból fakad,
ha jószerencsét és balsorsot egyoly
nyugalommal enged el, s fogad.
Kellem és viszolygás így
szemét már nem fátyolozza,
amikor fájdalom és öröm értelmét firtatja:
az érzékek káprázata elhalványul ekkor, s meghallja az Igét Isten szájából."
/Christian Morgenstern/

Hitetlenség

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén...

Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta.

Ekkor még nem tudta, milyen fát választott.

Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.

A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz.

Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében.

Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.

Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.

„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten.

Most már hangosan mondta ki:

„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"

A előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.

Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:

„Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!"

Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta... minden eltűnt.

„Tudtam." - mondta, és megrázta a fejét.

Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén...
(Anthony de Mello: Szárnyalás)

Ókori bölcsek - Syrus

Publilius Syrus (Kr. e. I. sz.), római mimusszerző és mimusszínész.  

Beneficium accipere libertatem est vendere Jótéteményt elfogadni annyi, mint eladni a szabadságot
Brevis ipsa vita est, sed malis fit longior Az élet önmagában rövid, de a szenvedések meghosszabbítják
De inimico noli loquier male, sed cogites Ellenségedről legfeljebb gondolj, de ne mondj rosszat
Deliberando saepe perit occasio A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom
Deliberandum est diu, statuendum est semel Latolgatni tízszer kell, dönteni egyszer
Durum est negare, cum superior supplicat Nehéz nemet mondani, amikor fölöttesünk kér valamit
Etiam capillus unus habet umbram suam Egyetlen hajszálnak is van árnyéka
Fortuna vitrea est: tum cum splendet frangitur A szerencse üvegből van: mikor legszebben ragyog, akkor törik el
Inimici ad animum nullae conveniunt preces Az ellenség szívéhez semmilyen könyörgés nem ér el
Aki nem tud ajándékozni, méltatlan a jótéteményre.
Nem a szándék, hanem az idő veti végét a szerelemnek.
A merészség növeli a bátorságot, a tétovázás a félelmet.
A gyakori megbocsátás az ostobát gazfickóvá teszi.
A türelmetlen beteg kegyetlenné teszi az orvost.
Távozásra biztatod azt, akit akarata ellenére visszatartasz.
Önmagát ítéli el a bíró, ha felmenti a bűnöst.
Kedves a tövis, ha mellette a rózsa.
A sors ostobává teszi azt, akit el akar pusztítani.
Soha sem volt úgy, hogy nem lett volna sehogy.
Tűzben látszik meg, mi arany, vészben, ki bátor.
A bűnös a törvénytől tart, az ártatlan a balsorstól.
Önmagának árt az a beteg, aki az orvosát teszi meg örökösévé.
Az a barátság, aminek vége szakadhat, sohasem kezdődött el igazán.
Semmit sem szeret jobban a vágy, mint amit nem szabad.
Szerelmet indíthat egy döntés, de meg nem szüntetheti.
Több barátot szerez a terített asztal, mint a helyes gondolkodás.
Szeretni és megmaradni okosnak, csak az isteneknek adatott meg.
Senki sem tudja, mire képes, míg meg nem próbálja.
Az elhamarkodott ítéletet hamar megbánja az ember.
A sors nem elégszik meg egyetlen csapással.
Ha elnézed barátod hibáit, akkor azokat magad is helyesled.
Hamarabb eljön az, amitől félsz, mint az, amit remélsz.
Amikor szerelmes vagy, nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy, nem vagy szerelmes.
A szerelem sebét ugyanaz gyógyítja meg, aki ejtette.

És még sok-sok okosságot lehetne idézni...

Jószerencse vagy balszerencse (kínai tanmese)

,,Élt valaha egy szegény ember. Volt neki egy fia és egy lova. Egy napon eltűnt a szegény földműves lova. A szomszédai sopánkodva mondták neki: "Micsoda balszerencse, hogy megszökött a lovad!" Az öreg földműves így válaszolt: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse." A szomszédok azonnal rávágták: "Csakis balszerencse lehet!" Egy hét múlva visszatért a földműves lova és húsz vadló követte őt. Jöttek a szomszédai, hogy együtt örüljenek vele: "Micsoda szerencse, hogy visszajött a lovad, és még húsz másik lovat is hozott!"Az öreg erre azt válaszolta: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!". Eltelt egy nap. A földműves fia az egyik vadlovon lovagolt, a ló felbukott, és a fiú eltörte a lábát. Jöttek a szomszédok és így sopánkodtak: "Micsoda balszerencse!" A földműves erre azt mondta: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!" Néhány szomszéd mérgesen így szólt: "Hát persze, hogy balszerencse, te buta öreg bolond!" Eltelt egy hét, és egy hadsereg vonult át a városon. Az összes egészséges, fiatal férfit besorozták, hogy távoli országokban csatázzanak. A földműves fiát, mivel eltört a lába, hátrahagyták. A szomszédok ünnepelve mondták: "Mekkora szerencse, hogy a fiad hátramaradt!"A földműves így válaszolt:"Ki tudja..."