Erhart Kaestner: Mire való a csönd?

"A magányosan élõ szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tõle: - Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esõvíz összegyûjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: - Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: - Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? A látogatók érdeklõdéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: - Saját arcunkat látjuk a kútban! - Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. A látogatók megértették a remete tanítását. "

Ez így van: A csend az 'ÉN' központjába vezető királyi út.

"A lelki fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen a napi csend, melyet akkor tapasztalhatunk meg, ha alázatosak vagy buzgók vagyunk, s ez fokozatosan alakítja ki bennünk az állandó csend állapotát. Az ilyen csendek alakalmával fedezi fel a lélek a csendben lakozó, addig sosem sejtett lehetőségeket. Rájön, hogy az életet különböző szinteken lehet élni."
/Pierre Lacout: Isten csend/