Babits Mihály: Csak egy kis méhe...
De jó ébredni fehér falak közt
madárszóra,
ahogyan engem mára költött
a hajnalóra.
Nap néni oly szelíden mosolygott
az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
szárogatva.
De mint egy morcan kedélyes bátya
vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
morc harangja.
Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
a szobába
s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó
zeneláda.
Szeretnék sírni: olyan szép minden!
Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
csúnyaságra?
Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
szállt lelkembe
s újra zeng lelkem - zsong, mintha örök
hangszer lenne.
