Egymás kedvéért születtünk...

"Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, hogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazítsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el őket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlő és a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a világ.
Másokkal együtt lélegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Az em-
berek egymásért születtek. Vagy formáld
őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz... "
/Marcus Aurelius/

Test, lélek, értelem

"Az emberek alig tudják, mit jelentenek
ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test
érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik.
De a jó embernek van meg néhány
roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az
illendő alázat, a derű és az igazságos
cselekedet.
Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell,
gondolkodik, ha értelmét teszi próbára
az élet, de bölcs megnyugvással fogadja,
ami a sors rendeléséből neki jutott.
Semmi nem nyugtalanítja, beszédében
igazmondó, cselekedeteiben igazságos.
Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen
él, nem neheztel senkire, és nem tér le
arról az ösvényről, amely az élet céljához,
az igazi boldogsághoz vezet...
Mint ahogy az orvosok kéznél tartják
a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te
is mindig tartsd kezed ügyében isteni és
emberi tulajdonságaidat. Mindenben —
még a legcsekélyebb dologban is — úgy
járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcso-
latban áll egymással. Mert semmi emberi
dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hi-
vatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg-
fordítva is...
Szeretnéd megtalálni a boldogságot?
Ha követed a józan ész szabályait, ha
buzgón, határozottan, békés lélekkel azt
teszed, amit a pillanat kíván, ha sem
jobbra, sem balra nem téved el tekin-
teted, ha nem nézel maszkok után, és
cselekedeteid összhangban állnak a ter-
mészettel, ha minden szavad a hősi idő-
ket felidéző igazság jegyében születik, ha
semmit sem vársz, és semmitől nem re-
megsz, ha megőrzöd lelked és szellemed
tisztaságát— akkor biztos lehetsz benne,
megtalálod, amire annyira áhítottál: a
boldogságot. Ebben senki meg nem aka-
dályozhat."
/Marcus Aurelius/

A benned trónoló istenségről

"Ha embertársaid tettei helyesek, nem kell zúgolódnod. Ha helytelenek, világos, hogy öntudatlanul cselekszenek így. Mert minden lélek akarata ellenére mellőzi az igazat, nemkülönben az embertársai iránti méltányosságot. A jó ember sajátsága, hogy elfogadja mindazt, amit a sors neki szánt, nem mocskolja be a bensejében trónoló istenséget — az észt —, és nem dúlja fel nyugalmát csalóka képzetek özönével, hanem megőrzi szívét derűsnek, alázattal jár az Isten nyomdokain, nem vétve szóval az igazság, cselekedettel az igazságosság ellen. Befelé nézz, bensődben fakad fel a jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted azt, szüntelenül buzog! ... Amelyik pillanatban csak akarsz, visszavonulhatsz önmagadba! Az ember számára semmi sem jó, ami őt nem teszi igazságossá, meggondolttá, férfiassá, szabaddá, és semmi sem rossz, ami nem teszi a mondottak ellenkezőjévé... Egyáltalán ne elmélkedj többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyanná!"
/Marcus Aurelius/

Rossz érzések ellenszere

Marcus Aurelius – Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”