A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 2., szombat

Az érzelmek kontrollálása

"Világmegértés bárkinek csak abból fakad,
ha jószerencsét és balsorsot egyoly
nyugalommal enged el, s fogad.
Kellem és viszolygás így
szemét már nem fátyolozza,
amikor fájdalom és öröm értelmét firtatja:
az érzékek káprázata elhalványul ekkor, s meghallja az Igét Isten szájából."
/Christian Morgenstern/

2010. április 22., csütörtök

A szenvedély

"Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt."
/Született feleségek/

2010. február 22., hétfő

Út a felismeréshez


„A testünk és érzelmeink feletti uralkodás által lelkünk, szellemünk megnyugszik… Ez az út vezet a valódi, magasabb rendű létezés felismeréséhez…”

/Sara Sangraha/

2010. január 25., hétfő

A szenvedélyről

"Ha nem fojtod el a szívedből feltörő érzéseket, ha nem nyomod el lelked vágyait, esélyt adsz magadnak a megismerésre… Önnön lényedet csak megélni és a tudatos figyelem által megérteni lehet! S ahogy a Szenvedélyt nem lehet megismerni, nem lehet irányítani sem. E még senkinek sem sikerült, és nem is fog soha, mert a gondolat éppúgy nem képes uralkodni az érzelmek felett, mint ahogy a érzelmek sem képesek a gondolatok felett.

Ha végre te akarsz dönteni önnön sorsod felől, nincs más dolgod, mint hagyni, hogy kijöjjön belőled az, mi benned van, épp csak közben figyeld magad, figyeld a benned zajló érzéseket, gondolatokat. Csak a tudatos figyelem, csak az akarat nélküli figyelemenergia oldhatja fel az érzelmek és gondolatok befolyásoló erejét.

Tehát nem irányíthatod a szenvedélyt, nem uralkodhatsz felette, csak vele együtt létezhetsz, vele együtt teremthetsz. Ha tudatos leszel az érzésre, meglátod, hogy a Szenvedély minden élet forrása, minden Létforma alapja, ISTEN lehelete. Azért nem tudod elfojtani magadban, mert az Élet maga a Szenvedély!"
/A.J.Christian/

2009. augusztus 23., vasárnap

Gondolatvilágunk

„Gondolatvilágunk hasonló a tengerhez: ha érzelmeink viharosak, akkor gondolatvilágunk olyanforma, mint a hullámhegyek. De ha érzésvilágunk csöndes, akkor gondolataink könnyedén hullámoznak ide-oda, miként a nyári szellőtől érintett hullámfodrok.”
/Brandler Pracht/

2009. július 1., szerda

Az ember kora


"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncos lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.

Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Olyan fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, míg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet. "

/ Albert Schweitzer/