A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életcél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életcél. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 18., vasárnap

Szeretetet elfogadni...

"Valakitől szeretet elfogadni
annyit jelent,
mint megerősíteni őt
élete értelmében."
/Simon András/

2018. október 22., hétfő

Az embert készen várják az utak

"...az embert készen várják az utak, mindenkinek azt kell bejárnia, amelyik elébe tárul, sorról sorra érintenie kell az állomásokat, tehát mindenkinek megvan a maga megszabott ideje, sem korán, sem későn nem érkezhetünk sehová. Ahogy egyetlen lélegzettel sem vehetünk többet vagy kevesebbet, mint amennyit életünk tartama megszab."
/Kodolányi János: Az égő csipkebokor/

2018. június 16., szombat

Életcél

"A felhő nem tudja, miért éppen erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron."
/Szent Ágoston/

2018. április 29., vasárnap

Különlegesek és nélkülözhetetlenek vagyunk

"Saját hozzájárulásunk az univerzum értékeihez nélkülözhetetlen. Egyik életfeladatunk emlékeznünk saját egyedülálló mivoltunkra. Senki más nem tudja pontosan azt adni a világnak, amit mi tudunk. Bármilyen aprónak is érezzük saját hozzájárulásunkat, biztosíthatlak, hogy mélyreható következményei lesznek, amikor pontosan odakerül, ahová kerülnie kell. Akár gyermekek felneveléséről, agysebészeti hivatásról, vagy mezők felszántásáról van szó, elengedhetetlen, hogy megtaláljuk saját hivatásunkat, és nagy megbecsüléssel elfoglaljuk azt. Felelősséggel tartozunk azért, hogy megosszuk másokkal azt, akik vagyunk, megosszuk másokkal az üzenetet, melyet a földre hoztunk, és a bölcsességet, mely a sajátunk, egyedül a sajátunk."
/Brenda Davies/

2018. április 2., hétfő

Az élet igazi csodái


"A hegyek, a folyók, az erdők, a virágok, a szeretett személy - ezek az élet igazi csodái. De ha megengedjük magunknak, hogy elvesszünk a múlt szenvedéseiben vagy a jövő miatt érzett félelmekben és aggodalmakban, nem leszünk képesek itt és most észrevenni ezeket a csodákat."
 /Thich Nhat Hanh/

2011. február 13., vasárnap

Az élet értelme

"Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: először hinnie kell, hogy van az életének értelme. Másodszor meg kell találnia, hogy mi az."
/Lev Tolsztoj/

2010. december 6., hétfő

Van-e még dolgom a világon?

"Egyszer egy zen-mestertől megkérdezték a tanítványai: - Mester honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon? 
És a mester azt felelte: - Abból, hogy élsz."

2010. március 25., csütörtök

Bízz a felsőbb erődben

"Mindnyájunkban működik egyfajta született felsőbb intelligencia. Tudja, mi a dolga, s pillanatról pillanatra arra törekszik, hogy mutasson nekünk valamit, irányítson, tanítson és szeressen bennünket. Igyekszik segíteni nekünk, hogy válhassunk azzá, amire hivatva vagyunk. Ennek érdekében keresztülvezet bennünket a gyógyító folyamatunkon. Lehet, hogy időnként zavarónak érezzük e folyamatot, ám végül látni fogjuk, hogy az utazásunk során megtett valamennyi lépés szükséges és tökéletes volt."
/Shakti Gawain/

2010. március 19., péntek

Feladatod nem a szeretet hajszolása...

"Feladatod nem a szeretet hajszolása, hanem
egyedül az, hogy felkutasd és megtaláld belső
korlátaidat, amelyeket vele szemben felállítottál.
Boldogságodat egyedül azok a dolgok korlátozzák,
amelyeket te magad kitalálsz.
A függőség abból az elképzelésből fakad, hogy
nem vagyunk teljesek.
Amit látsz, saját kivetített lelki állapotod.
Nyisd meg a szíved a szeretetnek,
lemondva elvárásaidról
önmagaddal és másokkal szemben!"
/Paulo Coelho/

2010. február 8., hétfő

Az élet legnagyobb titka


"Add meg másoknak amit magadnak kívánsz! Ha boldog akarsz lenni, tégy másokat boldoggá! Ha szeretnél jómódú lenni, segíts hozzá másokat, hogy azok legyenek. Ha több szeretetet kívánsz, segíts másoknak abban, hogy több szeretetben részesüljenek. És mindezt tedd nagyon őszintén- ne önös érdekből, hanem azért, mert igazán akarod - és amit így adsz másnak, azt magadhoz vonzod! Mert ha valamit meg tudsz adni másnak, ráébredsz, hogy magad is rendelkezel vele, hiszen ami neked nincs, azt másoknak sem adhatod. - A lelked ugyanerre a következtetésre jut és megszületik a rólad szóló új gondolat, melynek jegyében ténylegesen a rendelkezésedre áll mindaz, amit másoknak adsz. Aztán megtapasztalod ezt az Új Gondolatot a valóságban: annak megfelelően létezel. És ezzel máris munkára fogtad az univerzum leghatalmasabb teremtő szerkezetét: az Isteni Énedet. Azt teremted, ami „vagy". A kör bezárult, és egyre többet és többet fogsz teremteni az életed során. Megtestesül a fizikai valóságban. Ez az élet legnagyobb titka.."

/Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel/

2010. január 12., kedd

Vándor vagy.

"S mert vándor vagy, mindennap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén, és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismeréstől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, mindennap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és mindennap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy."
/Márai Sándor/

2009. október 30., péntek

Egymás kedvéért születtünk...

"Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, hogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazítsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el őket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlő és a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a világ.
Másokkal együtt lélegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Az em-
berek egymásért születtek. Vagy formáld
őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz... "
/Marcus Aurelius/

2009. szeptember 28., hétfő

A szív törvénye


"Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség."
/Tatiosz: A szív törvénye/

2009. szeptember 26., szombat

Mikor letetted a vizsgákat...

"Amikor letetted azokat a vizsgákat, amelyekért a földre küldtek, akkor megengedik neked, hogy lediplomázz. Megengedik, hogy levesd a tested, amely bebörtönzi a lelked."
/Elisbeth Kübler-Ross/

2009. szeptember 6., vasárnap

Sosem késő...

,,Sosem késő, hogy az legyél, aki lenni akarsz.
Nincsen korlátozva az idő, bármit bármikor elkezdhetsz.
Változhatsz vagy maradhatsz a régi.
Nincsenek szabályok erre.
Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid,
remélem, te tele leszel jóval.
Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz.
Remélem, érzel olyat, amit még sosem éreztél.
Remélem, találkozol emberekkel,
akik másképp látják a világot.
Remélem olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz.
De ha mégsem, remélem lesz erőd, hogy újra elkezd..."
/Benjamin Button különös élete/

2009. augusztus 20., csütörtök

Az élet pillanatnyi döntések sorozata

…az életed igazi célja az, hogy megteremtsd magad olyannak, amilyennek szeretnéd élni az életed. Folyamatosan megteremted saját magad minden pillanatban.…Minden egyes pillanatban hozol egy döntést, ami pillanatról pillanatra megteremti a lényedet.
/ Árvai Attila/

2009. június 27., szombat

Gyökössy Endre: Boldogságok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsõt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli õket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert õk az öröm magvetõi.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják õket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielõtt cselekednének, és imádkoznak, mielõtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri õket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják õket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebbõl meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.

2009. május 15., péntek

Az élet célja

Mi az élet célja? Örök rejtély. Egyes emberek rögtön megkapják a választ a vallásuktól , és erősen hisznek is benne. Másoknak hosszú-hosszú évekig kell kutatni, keresni, tapasztalatokat szerezni, hogy sejteni kezdjék életük értelmét. Legtöbbünk úgy hal meg, hogy nem tudja, miért élt. Lehet, hogy halálunkkor hirtelen minden megvilágosodik, csak akkor lehet, hogy már késő.


"Mily különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié. Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja miért, de néha azt hiszi, hogy sejti. A mélyebb szemlélődés nélküli mindennapi élet szempontjából azonban tudjuk: a többi ember miatt vagyunk itt - azaz pontosabban: azok miatt, akiknek kacajától és jólététől a saját boldogságunk függ, és a sok ismeretlen miatt, akiknek sorsával együttérzésünk láncolata függ össze."
/Einstein/

"Az élet értelme:emberségesen élni."
/Korach Mór/

"Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás."
/Hioszi Tatiosz/

"Az egyiptomiaknak volt egy gyönyörű hiedelmük a halállal kapcsolatban. Mikor a lelkük elérkezik a mennyország kapujához (...), az istenük két kérdést tesz fel nekik. A válaszuk függvényében engedik be, vagy utasítják ki őket.
1. Találtál-e örömet az életedben?
2. A te életed hozott-e örömet mások életébe?
Mi a te válaszod? "
/A bakancslista c. film/

"Az élet rövid, ezért nincs sok időnk megörvendeztetni azok szívét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton. Siessünk hát szeretni! Siessünk kedvesek lenni!"
/Henri-Frédéric Amiel/

"Ha egyetlen szív fájdalmát enyhítem:
nem éltem hiába;
ha könnyítek egyetlen életen:
nem éltem hiába;
ha lepottyant madárfiókát visszarakok a fészkébe, a fára:
nem éltem hiába."
/Emily Dickinson/

"Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk. "
/Winston Churchill/

„Az életnek két célja lehet: először elérni amit akarunk s ezután örülni neki. Csak a legbölcsebbek teljesítik a másodikat.”
/Logan Pearsall Smith/

"Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük."
/Paulo Coelho/

„Ha valaki nem tudja, hova akar eljutni, alighanem egészen máshova érkezik meg.”
/Laurance J. Peter/

"Az ember nem arra születik, hogy kimustrált alkatrészként eltűnjön a történelemben, hanem hogy megértse sorsát, szembenézzen halandóságával, és - most egy igencsak ódivatú kifejezést fognak hallani tőlem: - hogy megmentse a lelkét."
/Kertész Imre/

"Ami volt, elmúlt, mégis soha nem feledtem,
Csak a pillanatért élek, a tetteim nem félem.
Ha pedig mennem kell, már tudom, hogy megtettem és éltem,
Szerettem és gyűlöltem, győztem és hibáztam,
Megtaláltam önmagamat minden egyes hibámban."
/Smile of Hell/

"Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó - talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk."
/Archibald Joseph Cronin/

"Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre. "
/Márai Sándor/

"Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!"
/Antoine de Saint-Exupéry/

"Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló!"
/Született feleségek c. film/

"Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron."
/Rejtő Jenő/

"Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a virágok illatát!"
/Walter Hagen/

"Ha az élet egy citromot nyújt feléd, akkor mondd azt: "Ó, igen. Imádom a citromot!"
/Henry Rollins/

"Ez ellentmondásnak tűnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek."
/Paulo Coelho/

"Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket - figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: "Miért pont én...?"
/Andrew Matthews/

"Élni olyan, mint szeretni: az ész mindenestől ellene van, s az egészséges ösztön mindenestől mellette. "
/Samuel Butler/

"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem."
/Márai Sándor/

"Mit teszünk az életünkkel? Keressük önmagunkat, menekülünk önmagunk elől, villanásnyi időkre találkozunk önmagunkkal, és sohasem sikerül önmagunk végére járnunk, meghatároznunk önmagunkat, megtudnunk, kik is vagyunk valójában. Nincs időnk, oly gyorsan elmúlik az élet, lefoglalnak bennünket az anyagi gondok vagy a szórakozás, és végül elérkezik a halál, és csak a halál előtt értjük meg, hogy az életünk csupa nagyság, alkotás és csoda is lehetett volna. De akkor már túl késő, és az élet csodálatos fényét csak a beteljesületlen dolgok fölött érzett roppant bánat ragyogtatja fel. És éppen azért, mert az életünk beteljesületlen maradt, úgy érezzük, hogy a halál úgy tátong a végén, mint egy szakadék."
/Maurice Zundel/

"Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok."
/Salman Rushdie/

"Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig. "
/Hermann Hesse/